Műhely

Fejlődünk!

Cégünk, mint oly sokan, kicsiben indult, egy megközelítőleg nyolc négyzetméteren alakítottam ki egy Miniturn asztali CNC eszterga helyét, 2012-őt írtunk akkortájt.

Hamarosan megtaláltam a második, szintén Miniturn masinát, de már egy komolyabb vezérlővel, így már mikronos nagyságrendben is tudtam alkatrészeket készíteni.

A negyedik évben átköltöztettük a műhelyt Szentendre ipari részére, mert a 2,5 tonnás EEN-400-as masina sehogy nem fért be a helységbe. Kezdetben 27 nm, majd 37nm-re bővült a terület, mely kihasználtsága 100% volt.

A Covid-19 vírus ellenére, vagy épp hozományaképpen 2020 júliusában megtaláltuk jelenlegi épületét a műhelynek, így most 160 nm-en folytatjuk a gyártást. Kellő logisztikával, Munkatársaim segítségével és türelmével, a folyamatos gyártás mellett kialakítottuk a munkaterületet, valamint fejlesztettük az infrastruktúrát.

Meglátni és megszeretni! Ez nem egészen így történt, de a lehetőség benne volt!
A belmagasság adta, hogy galériát alakítsunk ki!
A galérián egy kis konyha és az iroda lett kialakítva!
Munka után bárki rekordot dönthetett!
Az egy hónapra tervezett flipperbérlésből négy és fél lett. Azóta már alkatrészeket is gyártunk ezekhez az oldtimer masinákhoz!
2022 nyár, elkészültek a logózott pólók!
Profi modell híján, Magam álltam a szelfikamera elé!
2022 Májusában megérkezett első marógépünk, egy Brother TC-229.
2022. Szeptember 08. Az idei fűtésszezont már egy ipari klímával várjuk, nyáron már jó szolgálatot tett a masina!

Forduljon hozzánk bizalommal, az info@sosman.hu email címen vagy a +3630/481-39-53 telefonszámon!

Heindl Ferenc

Ügyvezető

Szólj hozzá

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.